2015. január 31., szombat

Gluténmentes kukoricás rizslisztes kenyér

Amikor az embernek lánya először szembesül a glutén érzékenységgel úgy érzi egy alagútba került .Ha ehhez társul a cukor és a laktóz kizárása is, akkor meg pláne :(
Az első probléma a kenyér, sütemények és tésztafélék készítése.Én először ezzel kísérleteztem,s közben úgy éreztem magam, mintha a homokozóban lennék, és homokból próbálnék valami gyúrhatót előállítani.

Hozzávalók:
25 dkg kukoricaliszt,25 dkg rizsliszt, 1 főtt burgonya, 1 tojás, 2  evőkanál aludttej, 2 evőkanálnyi vaj,
2 evőkanál olaj, 1 kiskanál só, 4 dl langyos víz , fél tasak szárított élesztő, 2 evőkanál lenmag.
Elkészítés: Langyos vízben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt.A rizs- és a kukoricaliszthez hozzáadjuk az olajat,a megfőtt, áttört burgonyát, a tojást,a lenmagot.A masszát alaposan összedolgozzuk a felfuttatott élesztővel. Kicsit lágyabb masszát kapunk mint az átlag kenyértészta. Egy órán át meleg helyen kelesztjük, majd kicsit átgyúrjuk.Kiolajozott, rizslisztezett magas falú jénai tálba tettem, a tetejét bevagdostam  , megkentem vízzel és lenmaggal megszórtam.15 perc pihentetés után  a hideg sütőbe tettem, fokozatosan forrósítottam fel a sütőt és 40 perc alatt készre sütöttem.
Nem épp álmaim kenyere, de most ez van, ezt kell szeretni...
Ehető , és szerencsére ,,nem csupán kenyérrel él az ember, míg e testben él.Isten beszéde a kenyér, mely minden másnál többet ér! "

2015. január 13., kedd

Savarin, a sütik Királynője

                                A sütemény Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826)
(ejtsd: brijjá szávaren) francia jogtudós, kalandos sorsú politikus, valamint híres ínyenc és gasztronómus nevét viseli, aki úgy gondolta, hogy szebb, ha a kalácsot koronaformájúra sütik (kivált, ha némi alkohollal , vagy rummal bőven megöntözik).A Savarin , vagy franciakalács jellegzetessége, hogy sütés után alkoholos cukorsziruppal locsolgatják, majd tálalás előtt megtöltik a közepét tejszínhabbal.
Hozzávalók:
250 g liszt
150 ml langyos tej
1 tasak szárított élesztő
30 ml étolaj
2 tojás
1 evőkanál cukor
1 kávéskanál só
Az élesztőt feloldjuk a cukrozott langyos tejben .A lisztet , tojást, olajat és az élesztős tejet konyhai robotgéppel egynemű masszává keverjük, a végén hozzáadjuk a sót is.Meleg helyen 30 percet pihentetjük.

Ez idő alatt elkészítjük a cukorszirupot.400 ml vízben feloldunk150 g cukrot,összefőzzük és hozzáadunk egy rum aromát.

Savarin formám nincs, ezért muffinsütőben készítettem.A muffinpapírokat olajos ecsettel megkenegettem és megtöltöttem a masszával. Elég 3/4 -ig tölteni,  mert még növekszik a süti. 10 perc pihentetés után előmelegített sütőbe toltam.

180 fokon ( gáz: közepes lángon ) sütöttem 25 percig.

Leszedegettem a papírokat még azon melegében, majd miután kihűltek jól megforgatva beáztattam a rumos cukorszirupba.

Amikor jól megszívták magukat,egy tálcára raktam őket, a kalapjukat éles késsel behasítottam, tojáslikőrös tejszínhabbal megtöltve tálaltam .

Fél óra múlva már csak 2 db volt belőle... :D

Anno gyerekkoromban kedvenc sütim volt.
(Receptek videóval itt és itt .)