AZ ÉLET DIADALA
Sötét a sírnak éjszakája,
Sötét a bánat és a gyász,
Sötét ott a szív birodalma,
Hol nincs senkinek nyugodalma,
S nem hallik más, csak zokogás.
A Mester meghalt a szégyen fáján!
A kétség ott ül sok tanítványán:
Kialudt hát a szent Világosság?
Rombadőlhetett a nagy Igazság?
Egy áruló csók bitóra vitte,
S a nép, mely sokszor Illésnek hitte:
Megkorbácsolta, földig alázta,
Arcul verdeste, szidta, gyalázta!
Elhamvadt tűz lett az örök Élet?
Elhervadtak az üde remények?…
Csak állnak, várnak bús imádsággal,
Királyt sirató szomorúsággal…
Nagy fájdalmukat, ó, ki érti meg?
A Mester hallgat, –
Az ajka néma, a teste hideg.
Kajafás főpap s cinkostársa mind
Kaján mosollyal és dőre gőggel
Az elcsendesült Golgotára int:
,,Aki szerette, most menjen vele!
Fusson az kinek ő volt Istene,
Most ott pihen a halottak között,
Nem uralkodik Izráel fölött…
Ki mindig tudott máson segíteni,
Miért engedte magát felfeszíteni?’’
Bár sír takarja a nagy halottat,
A rút irigység örömmel kongat,
S hol önző, tévedt emberszív dobog
A gyűlölet még mindig föllobog:
De Kajafások
Ne siessetek,
Messiástiprók
Ne tapsoljatok,
Csak három napig
Várva várjatok!
Hallgassatok el kereszt-ácsolók,
Hamis vádolók, gonosz csácsogók,
Ne gyűljetek lakomára, ne még,
Ne bántsátok a megfélemlített
Tanítványoknak örök Istenét!
Bús tanítványok!
Emlékezzetek.
Az élő Mester
Mit mondott nektek?…
Szükség volt, hogy Ő testben meghaljon,
Hogy harmadnapra az Írás betelvén:
Föltámadhasson!
Az égi Atya akarta így ezt,
Áldozatoltár volt a fakereszt,
Hol bűneinket mosta el vére!
Most álom borult kedves szemére…
Tekintsetek föl – bízva – az égre!
Múlnak a napok és az éjjelek,
S harmadik hajnal bíborfényében
megnyílnak az egek!…
Ne sírjatok és ne féljetek már,
Csak higgyetek!
Minden zord télre rügyfakadás jön,
Szomorúságra támad az öröm;
Sziklák mozdulnak, a kripta nyílik,
Isten hatalma elhat a sírig,
Sűrű homályból világosság lesz,
Ó, nem káprázat, szent valóság ez;
Sötét üregben nincs már halott,
Angyal hirdeti: az Isten Fia
Föltámadott! Föltámadott!
Az egész világ
Hittel csodálja,
Tavaszi szellő
Ezt orgonálja…
,,Halál, hol a te fullánkod éle?
Hol a győzelmed, koporsó mélye?’’
Vissza, kísértők! Félre, csüggedők!
Gátat szaggatnak titkos, nagy erők,
S eltörpül minden emberi gazság,
Mert a halálon diadalt arat
Az Élet, az Út és az Igazság!
Nyíljatok ki mind, fehér virágok,
Illatozzátok be a világot,
Minden bús szívben öröm fakadjon,
Ének zendüljön minden hű ajkon,
Magasba törő, ujjongó ének:
Győzött a Krisztus,
Győzött az Élet!
Somogyi Imre verse
