2014. december 13., szombat

Ez is fehér...

                                                         Fehér stóla készül a tesómnak.


Az enyém rózsaszín és itt látható.
A minta pedig a kötött virágos csipkecsíkok.

2014. november 20., csütörtök

Fogadom (teljes film)

"Egy megrázó pillanat, olyan változásokat indít el, amely hatását lehetetlen előre látni. Egyes részecskék összeütköznek és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Mások elsodródnak ismeretlen, izgalmas irányokba, és ott érnek földet, ahol a legkevésbé várnánk. Szóval ezekben a pillanatokban éppen, éppen ez a legfontosabb. Nem tudjuk befolyásolni őket és a hatásukat, bármennyire is szeretnénk. Hagynunk kell, hogy a sodródó részecskék végre célba érkezzenek és várnunk, a következő ütközésig."
"Fogadom: Segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell és hallgatok veled, amikor nem. Hogy nem bánom, ha nem szereted a ribizli tortát. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom."

"Fogadom: Hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is. Most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz."

2014. november 9., vasárnap

Színkavalkád: Barna



Sheridan's

A '90-es évek nagy likőrújdonsága a Dublinból származó fekete-fehér Sheridan's, amelynek a különlegessége, hogy egy palackon belül két különböző ital kínálja magát. A sötét rész csokoládé és kávé keveréke 26 %-os alkoholtartalommal, a világos rész pedig egy 17 %-os alkoholtartalmú vaníliás krémlikőr. A két rész csodálatos italkompozíciót alkot. Egyedülálló dupla likőr, amely sikerét egyediségének, ízének, csomagolásának és nem utolsósorban lenyűgöző személyiségének köszönheti.



2014. október 25., szombat

Aszalt szilvával töltött hústekercsek

Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
1 zacskó aszalt szilva
só, bors,sertés fűszersó
A combot felvágjuk úgy, hogy  1 ujjnyi vastag szeleteket
kapjunk belőle, kiklopfoljuk,enyhén sózzuk, borsozzuk,sertés fűszersóval megszórjuk. A hússzeletekre 3-4 szem aszalt szilvát teszünk, feltekerjük szorosan, a tetejét csípős ketchuppal megkenjük.A tekercsek nem nyílnak szét, ha a hajtott szélük alulra kerül.A sütőedény aljára ujjnyi vastagságú zsírt teszünk,  belepakoljuk a tekercseket.Alufóliával befedve jól megpuhítjuk (170 C) . Kb. 1 óra sütés után az alufóliát levesszük,pár percig pirítjuk. ( Ha szükséges az elpárolgott folyadékot borral, húslével vagy vízzel pótoljuk közben.)
Burgonyapürével tálaljuk.
Jó vendégváró, hidegen talán még finomabb, mint melegen és felszeletelve is mutatós.

2014. szeptember 9., kedd

Zakuszka - a ,,megunhatatlan" finomság, ami erős függőséget okozhat! :)

Ez a koraősz élénk színeit, változatos ízeit és vitaminjait üvegbe záró finomság Erdélyből származik. A krémszerű zöldségsűrítmény fő összetevője a paprika, a hagyma és a padlizsán, de ezen túlmenően ahány ház, annyi za­kusz­ka!


Friss, puha kenyérre vagy pirítósra kenve jó vastagon... Citromos teával nagyon fincsi téli reggeli vagy vacsora. Felbontáskor alaposan át kell keverni. Ha nem fogy el azonnal (ami szinte kizárt), a hűtőben jól eltartható.
Ugyan a zakuszkafőzés egész napos fáradságos cirkusz de minden fáradtságot megér az,hogy az ősz ízét érezhetjük egyetlen falatban!


A padlizsánt a sütő rácsán parázson, egyenletesen forgatva megsütjük.
 Akkor készült el, ha a héja elsötétedik, és a padlizsán kissé összeesik. Ez általában egyórás sütést jelent, félidőben megfordítjuk őket.

Erdélyben a padlizsánt, ha van rá lehetőség, parázson sütik, attól kap egy finom, utánozhatatlan füstös ízt. Ha nincs rá lehetőség, akkor alufóliával borított tűzhelyen, direkt a lángelosztóra téve süthető az ép padlizsán. Akkor nem lesz keserű, kellemes pikáns-füstös az íze és a húsa fehéren marad. Megéri a macerát! :-)

A megsült padlizsán bőrét lehúzzuk, inox késsel durvára daraboljuk (nem szabad a húsdarálóba tenni, a vastól megfeketedik!). Ha összeturmixoljuk akkor krémesebb állagú lesz a zakuszkánk.



HOZZÁVALÓK:
 Lényeges, hogy jó minőségű alapanyagokból készítsük!
3 kg paradicsompaprika/gogos/,kápia - lényeg, hogy piros színű legyen!
3 kg padlizsán,
2 kg vöröshagyma,
3 kg paradicsom,  vagy annak megfelelő  paradicsomlé
1 liter napraforgóolaj, só és bors, babérlevél
3 doboz csilis bab /konzervből/

Először a ledarált hagymát dinszteljük bő olajon. Amikor a hagyma üvegessé vált – és az olaj szinte már bugyog –, akkor tesszük hozzá a ledarált paprikát,hosszú ideig főzzük-később adjuk hozzá és főzzük vele tovább az összevágott padlizsánt.Utolsóként a paradicsomlé kerül bele.Én a babkonzerv levét is hozzáadtam.Nem árt kóstolgatni, és ízlés szerint tenni bele még sót, csipetnyi cukrot.
Gyakori kavargatás mellett addig főzzük,(4-5 óra összvissz) amíg az olaj fel nem jön a tetejére.Mikor lesült ,,zsírjára" beletettem a babot és még 3-4 percig hagytam rotyogni.
 „Addig kell sűríteni, amíg úgy nem pöfékel, mint a kész szilvalekvár.”
 Forrón üvegekbe tesszük,mindegyik tetejére egy evőkanál olajat öntünk.
mindegyik tetejére egy kanálnyi
s mindegyik tetejére egy kanálnyi
s mindegyik tetejére egy kanálnyi
2 cellofánlap közé késhegynyi szalicilt teszünk, lezárjuk,3 napra dunsztba rakjuk.


Tippek:
* A zakuszkafőzés nem egy embernek való munka, ezért elkészítésébe vonjuk be a családtagokat is.
* Elfoglalt háziasszonyok két lépcsőben is elkészíthetik a zakuszkát. Első nap megsütjük és megpucoljuk a paprikát és a padlizsánt, megtisztítjuk a hagymát és a sárgarépát, ha azt is teszünk bele. Második napon mindent fazékba rakunk, amíg fő a zakuszka, megmossuk az üvegeket, majd a kifőtt zöldségkrémet üvegekbe szedjük.
* A padlizsánt gyorsabban megtisztíthatjuk  ha a megsült zöldség egyik oldaláról lehúzzuk a héját, majd egy evőkanál segítségével kikaparjuk a héjból a fehér húsát.
* Megromolhat a zakuszkánk, ha nem főzzük addig, amíg az olaj feljön a tetejére!
* Szaporíthatjuk a zakuszka mennyiségét, ha a hagyma-sárgarépa alaphoz hozzáadunk kb. egy kilónyi reszelt tököt vagy cukkinit.